Üdvözöljük Hajdúszoboszlón, az Anikó Apartmanházban! Hajdúszoboszló az Alföld északkeleti részén található, Budapesttõl 200 kilométerre keleti irányban, Debrecentõl 20 kilométernyire délnyugaton. Határában három tájegység érintkezik egymással: észak-északkeletrõl a Hajdúhát, észak-északnyugatról a Hortobágy és délrõl a Nagy-Sárrét, illetve a Berettyó vidéke. Ez az a táj, 'ahol az ég a földdel összeér', nem egyhangú síkság a vadregényes hegyekhez szokott utazónak sem, hisz itt-ott élénkítik a Tisza elhagyott medrei a nádasokkal, vadmadarak ezreivel, erdõs ligetekkel. A határ a híres puszta, a 'dicsõ rónaság'. Hortobágy felé kissé lejt, a tengerszint feletti magassága alig 100-110 méter. Még 'folyója' is van Szoboszlónak, a rajta átkanyargó Kösely, ami Hõgyes Endre (1847-1906), az innen származó híres orvostudós szerint olyan jellegzetessége a településnek, mint fõvárosunknak a Duna. Való igaz, amit a gyógyfürdõ szlogenje is állít: 'GYÖNGYSZEMÜNK AZ EGÉSZSÉG' , de a fedett és a szabadtéri gyógyfürdõ népszerûségét is túlszárnyalja nyáron a strandé, amely az ország legnagyobb fürdõkomplexuma, szabadidõközpontja május elsejétõl szeptember végéig. Ebben az öt hónapban fõként a strandturizmus hódít. Apartmanházunk Hajdúszoboszlón a fürdõ szomszédságában található. Egész évben várjuk vendégeinket, télen elõzetes bejelentkezés után. Az apartmanok szolgáltatásai: Hat db apartmanunk, kettõ és négyágyas szobákkal, konyhával, TV-vel, fürdõszobáva, mikróval és konyhai felszereléssel ellátott. A száláshely szolgáltatásai: Udvari tûzhely, füves kert,kertibútorok, erkély és mini konditerem segití a vendégek zavartalan pihenését. Zártparkolónkban biztonságban tudhatja autóját. Szabadidõs programok egész éven át: Különösen nyáron a fürdõvendég idõtöltése nem szorítkozik csupán a medencékben ücsörgésre, a napozásra. Annyi sportos kikapcsolódásra van lehetõség a strandon belül és kívül, hogy már a leltárszerû felsorolás is hosszadalmas lenne! A már említett fedett uszoda a vízisportok szerelmeseit várja. Az uszoda elõtti parkolóban street ballra van lehetõség. A teniszezni vágyóknak tucatnyi pálya áll a rendelkezésükre a sportlétesítményekben. A sportrepülõtéren már két évtizede rendeznek ejtõernyõs versenyeket, nemzetközi vitorlázórepülõs erõpróbákat, hõlégballon-bemutatókat. A repülõtér ad otthont nyáron a népi kirakodóvásároknak, a birka- és slambucfõzõ örömnapoknak . A Hajdúszoboszlói Nyár rendezvényeinek ékességei a Kösely-kupa lovasverseny, lovasbemutató, a különbözõ parádés felvonulások, a Hajdúvárosok Találkozójának mûsorai - néptánc, majorett stb. - a Fesztivál téren, ami a József Attila utcán található a strand tõszomszédságában. Reméljük ajánlatunk elnyerte tetszésüket, legyen Ön is a vendégünk az Anikó Apartmanházban Hajdúszoboszlón!
Hasznos tippek!
© Minden jog fenntartva! 2004-2023.